Oktatásmódszertani képzések
EFOP 3.4.3-16-2016-00011 – Oktatásmódszertani képzések
- Online kurzusok módszertana (OKTIG OTO)
- A képzést ajánljuk minden oktatónk figyelmébe, aki a Canvas LMS rendszer használatával már megismerkedett, és szeretne módszertani ötleteket kapni ahhoz, hogy kurzusfelületei
- ne csak tartalmilag, de módszertanilag is színvonalasak legyenek,
- hatékony segítséget nyújtsanak a hallgatóinak a tanulásban,
- oktatói munkáját is jelentősen megkönnyítsék hosszabb távon.
- Retorika (OKTIG OTO)
- A képzés célja, hogy az oktatók gyakorlati segítséget kapjanak a kamera előtti szereplésben, retorika tárgyban, arra fókuszálva, hogy az írott- és a hangzó szöveg között milyen különbségek vannak, hogyan érdemes 4-5 perces videókban összefoglalandó mondanivalót megfogalmazni.
- Tanulási tevékenységek tudatos tervezése (OKTIG OTO)
- Egy olyan kurzus esetében, amelyben oktatóként összetett készségek fejlesztésére vállalkozunk, aligha érhetünk célt, ha csak frontális oktatást alkalmazunk. Az, hogy hogyan tanítunk és értékelünk, erősen befolyásolja azt, hogy a hallgatók hogyan tanulnak, mit tanulnak és miképpen vélekednek a tudásról. A képzés során egy sor olyan tevékenységet tekintünk át, amelyek alkalmazása bizonyos tanulási célok eléréséhez jobban illeszkedik, és amelyek mindemellett a kontaktórákat is izgalmasabbá és tartalmasabbá tehetik.
- Asszertív oktató-hallgatói kommunikáció (BGGYK)
- 1 Első rész: Problémafelvetés
- 1.1 Nehéz helyzetek az oktató-hallgató kommunikációban
- 1.2 Kulcselem a kommunikáció
- 1.3 Ismert modellek újragondolása
- 2 Második rész: Konfliktus – konfliktuskezelés
- 2.1 A konfliktushelyzetek jellemzői
- 2.2 Konfliktuskezelési stratégiák
- 2.3 Önérvényesítési stílusok
- 1 Első rész: Problémafelvetés
- Felsőoktatási innovációs módszertan (BGGYK)
- a korszerű tanulás értelmezése és
a tanulás szabadsága - a projekt tervezése
- a projektmunka értékelése
- a hallgatói projektmunka folyamatának kísérése online tanulási környezetben
- jó gyakorlatok, példák
- ajánlott források
- a korszerű tanulás értelmezése és
- Infokommunikációs IKT technikák (BGGYK)
- Napjainkban számos olyan IKT eszköz áll rendelkezésre, melyek támogatják a tananyagfeldolgozás folyamatát. Bizonyos szintű ismeretük és alkalmazásuk elengedhetetlen a hatékony és korszerű oktatásszervezéshez. Használatukkal az oktatók a hallgatók igényeinek megfelelő, korszerű módszerekkel segíthetik az ismeretátadás/tanulás folyamatát, valamint csökkenthetik a felkészülés időszükségletét. Változatos formában alkalmazhatóak akár egy előadás keretein belül például csoportos/egyéni munkára, önálló munkához a felkészülés során, vagy az ellenőrzés/értékelés részeként. A képzés célja, hogy a résztvevő megismerjen néhány egyszerű IKT eszközt, melyek külön vagy egymással kombinálva önálló vagy komplex feladat részeként alkalmazhatóak az oktatói munkában vagy az azt megelőző felkészülési/tervezési szakaszban. A képzés során az előadás mellett saját élményen alapuló tapasztalatszerzés során ismerkedhetnek meg a résztvevők a kiválasztott eszközök sajátosságaival, pedagógiai alkalmazási lehetőségeikkel.
- A képzés elvégzését követően a résztvevő képessé válik:
- a megismert eszközök alkalmazására,
- az eszközök pedagógiai céloknak és a tanulók képességeinek megfelelő megválasztására,
- egyszerű feladatok létrehozására a bemutatott eszközök segítségével.
- Tanulási eredmény központú módszertanok (BGGYK)
- Tematika 1:
- 1.1 A tanulási eredmény (learning outcome, LO) fogalma
- 1.2 A tanulási eredmények különböző szinteken való megjelenése
- 1.3 A tanulási eredmény központú tanulás jellemzői
- 1.4 Az MKKR deszkriptorok értelmezése
- 1.5 A LO típusú tervezés előnyei a tanulók és a pedagógusok számára
- Tanulói tevékenység: Saját tantárgyleírás célkijelölésének átalakítása a LO szemlélet szerint. Ehhez tanulási segédlet biztosítása a használatos igékről.
- Tematika 2:
- 2.1 A hatékony tanulási szituáció jellemzői
- 2.2 A tanulás szervezése a LO megfontolásból (módszerek, munkaformák)
- 2.3 A differenciálásról
- Tanulói tevékenység: Csoportmunka – a differenciálás változataira példakeresés (lásd ppt-n)
- Tematika 1:
- PPT készítési technikák (BGGYK)
- Az oktatásban, különösen az egyre inkább eltömegesedő felsőoktatásban rendkívül fontos egyfelől a többcsatornás ismeretátadás, a vizuális támogatás az ismeretelsajátítás folyamatában, másfelől olyan korszerű eszközök alkalmazása, amelyek előadások során segítik a szóban elhangzó információk nyomon követését, segítik a figyelem fókuszálását, lehetővé teszik a megtanulandó ismeretek későbbi felidézésének megsegítését is a hallgatók számára. A bemutató, prezentáció alkalmazása minderre lehetőséget nyújt, kiegészülve a szemináriumi keretek közötti, az együttműködést, csoportmunkát is támogató lehetőségekkel. Egyúttal lehetővé teszi az oktató számára a tervezés, felkészülés folyamatait is, és változatos, a témához, kurzustípushoz, előzetes tudáshoz is illeszkedő bemutatásra, prezentációs lehetőségekre ad módot.
- A képzés célja, hogy a résztvevők fejlesszék, továbbfejlesszék előadói, oktatói, módszertani és digitális kompetenciáikat, megismerkedjenek a prezentációkészítés lehetőségei közül a PowerPoint-bemutató készítésének alapjaival, vagy tovább építsék meglévő tudásukat a hatékony prezentálás, a korszerű és akadálymentes bemutató készítésének lehetőségeivel.
- A résztvevő a képzés elvégzése után képes lesz:
- saját bemutató készítésére
- a témához, óratípushoz illeszkedő sablon, diatípus kiválasztására
- szöveg, kép, táblázat, diagram stb. esztétikus és informatív alkalmazására a bemutatóban
- látványos, figyelemfelkeltő hatások alkalmazására
- a mentés különböző, céltól függő formáinak kiválasztására, alkalmazására (pl. közzétételhez, vetítéshez, szöveggé alakításhoz stb.)
- a nyomtatás célnak megfelelő formái kiválasztására (pl. jegyzetoldal, vázlat stb.)
- Speciális szükségletű hallgatók a felsőoktatási gyakorlatokon (BGGYK)
- A képzésen résztvevő oktatók megismerik a speciális szükségletű hallgatókkal kapcsolatos oktatói tevékenységet meghatározó szemléleti alapokat, és az oktatásukat szabályozó különböző szintű dokumentumokat.
- Tájékozottak lesznek a speciális szükségletű hallgatók támogatásának rendszeréről, az egyetemi és a kari szintű szolgáltatásokról.
- Képessé válnak a speciális szükségletű hallgatók oktatásában az egyetemes tervezés eszméjének megfelelően olyan módszertan megteremtésére, amely minden hallgató számára egyenlő eséllyel biztosítja a művelődéshez való hozzáférést.
- Az oktatók ily módon törekedhetnek a lemorzsolódás csökkentésére, az előítéletektől mentes tanári attitűdök kialakítására, a befogadó szemlélet elfogadására és az egyenlő esélyű hozzáférés eszméjének megvalósítására.
- Digitális szöveg-feldolgozási technikák és alkalmazások (BTK)
- A képzést a digitális szövegek/szakirodalmak olvasása és interaktív, reflektív feldolgozása iránt érdeklődő oktatóknak, doktoranduszoknak és tananyagfejlesztőknek ajánljuk.
- A képzés tematikája:
- A digitális szövegek olvasásának jellemzői, az extenzív olvasás stratégiái
- Klasszikus szövegfeldolgozási gyakorlatok: digitális jegyzet és annotáció
- Kreatív-produktív szövegfeldolgozási gyakorlatok: gondolattérkép, szófelhő, teszt
- Multimédiás szövegfeldolgozási gyakorlatok: interaktív prezentáció
- A MOOC online távoktatási kurzusforma bemutatása (BTK)
- A MOOC (= Massive Open Online Course) a felsőoktatásban és a közoktatásban egyaránt használható. A kezdőknek szóló képzést az online távoktatási forma és a MOOC-tananyagok iránt érdeklődő oktatóknak, doktoranduszoknak ajánljuk.
- A képzés tematikája:
- Az ELTE MOOC bemutatása
- A MOOC-tananyagok típusai és funkciói
- A feladatszerkesztés és az értékelés lehetőségei
- A MOOC-kurzus elvégzésének a feltételei
- Az interaktív tábla alkalmazásának módszertani lehetőségei (BTK)
- A képzést az interaktív tábla felsőoktatási alkalmazása iránt érdeklődő oktatóknak, doktoranduszoknak és tananyagfejlesztőknek ajánljuk.
- A képzés tematikája:
- Az interaktív tábla mint eszköz és módszer
- Az interaktív előadás módszere
- Interaktív táblás tananyagok készítése
- Multimédiás elemek az interaktív táblán
- Projekt alapú tanítás (TÁTK)
- A tanulás támogatásának új útjai (TÁTK)
- Kapcsolatépítés a munkaerőpiaccal (TÁTK)