Együtt erősebbé tesszük Európát

2021.10.19.
Együtt erősebbé tesszük Európát

A Bizottság minden évben elfogadja munkaprogramját, amelyben meghatározza a következő évben végrehajtandó intézkedéseket. A 2022-re vonatkozó munkaprogramot idén október 19-én fogadták el.

A munkaprogram egyrészről tükrözi a COVID-19 világjárvány által okozott válsághelyzet tanulságait, másrészről különös figyelmet fordít a fiatal generációra, összhangban azzal a bizottsági javaslattal, hogy 2022 legyen az ifjúság európai éve.

A munkaprogram 42 új szakpolitikai kezdeményezést tartalmaz von der Leyen elnök politikai iránymutatásának mind a hat fő céljára vonatkozóan, melyek a következők:

  1. Európai zöld megállapodás
  2. A digitális korra felkészült Európa
  3. Emberközpontú gazdaság
  4. Európa globális szerepének erősítése
  5. Az európai életmód előmozdítása
  6. Az európai demokrácia megerősítése

A kezdeményezések teljes felsorolását a munkaprogram 1. melléklete tartalmazza. Íme néhány terület, ahol változásokra számíthatunk:

Az informatikával foglalkozókat érintheti majd a „European cyber resilience act” felülvizsgálata, a jogászok biztosan foglalkozni fognak majd az „Initiative on harmonising certain aspects of substantive law on insolvency proceedings” és az „Initiative on transfer of criminal proceedings” kérdéseivel, de a társadalomtudósokkal közösen érdeklődhetnek majd a média függetlenségével foglalkozó „European media freedom act” felvetéseivel. Utazóként valamennyiünket érint majd, ha megváltoznak légitársaságokra vonatkozó szabályok az utasoknak kötelezendőan adandó információkról („Obligation of carriers to communicate advance passenger information”).

A felsőoktatás valamennyi szereplőjét érintheti majd, amikor a digitális készségekkel kapcsolatos javaslatok kerülnek megtárgyalásra („Recommendation on improving the provision of digital skills in education and training”), de amire biztosan oda kell figyelnünk, az a 2022 első negyedévében várható  egyetemekre vonatkozó európai stratégiával kapcsolatos javaslatok („European strategy for universities” és „Building bridges for effective European higher education cooperation”.

További információ, valamint a munkaprogram teljes szövege itt elérhető angol és magyar nyelven.